szörp bejegyzései

bodzavirág szörp

Akkor ezennel hivatalosan is körbeértünk termésileg az éven. Tavaly a bodzaszörppel kezdtem a blogot, most is itt van, újra bodzavirág szezon van. Ez kicsit tovább virágzik mint az akác, de azért itt is érdemes még időben menni és szedni és befőzni a virágokat amíg van.

Késő délután mentünk el a bodaszüretes kirándulásra, szinte naplementében fotóztam, kár hogy ezt a kora nyár esti hangulatot nem lehet csak képekkel igazán visszaadni.

 

 

 

 

A recept majdnem megegyezik az akácéval, ez egy univerzális szörp-recept tulajdonképp.


Hozzávalók:

 

30 fej bodzavirág

2l víz

2kg cukor

1db citrom

2,5dkg citromsav

 

A virágokat ismételten nem ildomos megmosni, úgyhogy figyeljünk rá hogy hol szedjük. Egy lábasba pakoljuk őket, ráöntünk annyi vizet hogy ellepje, sőt, a virágok a víz kb négy ötödéig érjenek. Belekarikázzuk az alaposan megmosott citromot is és egy mélytányért a tetejére teszünk az egésznek úgy hogy a víz alá nyomjuk, így a tányérba került víz lent tartja a tányért, a tányér pedig a szirmokat a víz alatt.

Két napra hűvös helyre tesszük, a legjobb a hűtőszekrény. Ha tudjuk, egy nap elteltével kavarjuk át.

Amikor letelt a 2 nap, leszűrjük gézen át és a kapott illatos léhez hozzáadjuk a cukrot és a citromsavat és feltesszük főni. Kb 10 percig rotyog, majd elzárjuk és keletkezett hab, azt lefölözzük. Azonnal sterilizált üvegekbe töltjük és dunsztoljuk.

 

Készítsetek ti is bodzaszörpöt, egy-egy szelet citrommal és pár jégkockával fantasztikus nyáresti frissítő ital.

 

 

 

 

 

 

 

írta: Eszter befőz, 2012. máj. 18. 18:59 - címkék: bodavirág, citrom, szörp és kategóriák: - 3 komment
Főoldalra ajánlom!

akácvirág szörp

és ezennel kezdetét vette a Nagy Szörpszezon, kicsit korábban mint tavaly, de idén szemfülesebb voltam, nem akartam lemaradni az akácról. Mondjuk tavaly se maradtam le, csak akkor még nem hűtöttem az íz-traszferkor a lábast, és megbuggyant az akkor is hasonlóan nyári időben szoba(haha)hőmérsékleten.

A múlt hétvégén a Balaton-felvidéki kirándulás alkalmával szedtem az akácvirágot a fenyőrügy mellett, úgyhogy ismerős lehet a táj. Az akácfák roskadoztak a dús virágzat alatt és a levegő isteni mézes illatban úszott.

 

 

 

 

A szörp alapreceptet még tavaly adaptáltam Vegavarázs bodzaszörp receptjéből. Kevés vízzel sok virággal nagyon intenzív ízű levet kapunk, ehhez sok cukor jön, tehát aromás és nagyon jól hígítható szörp a végeredmény.

 

Hozzávalók:

 

kb 2 liter térfogatnyi* akácvirág

2l víz

2kg cukor

2db citrom

2,5dkg citromsav

 

A virágfürtöket olyan helyen szedjük ahol nincs autós forgalom vagy túl nagy por, mert megmosni nem szabad, csak a bogarakat kiütögetni. Egy lábasba pakoljuk őket, ráöntünk annyi vizet hogy ellepje, sőt, a virágok a víz kb négy ötödéig érjenek. Belekarikázzuk az alaposan megmosott citromokat is és egy mélytányért a tetejére teszünk az egésznek úgy hogy a víz alá nyomjuk, így a tányérba került víz lent tartja a tányért, a tányér pedig a szirmokat a víz alatt.

Két napra hűvös helyre tesszük, a legjobb a hűtőszekrény. Ha tudjuk, egy nap elteltével kavarjuk át.

Amikor letelt a 2 nap, leszűrjük gézen át és a kapott illatos léhez hozzáadjuk a cukrot és a citromsavat és feltesszük főni. Kb 10 percig rotyog, majd elzárjuk és keletkezett hab, azt lefölözzük. Azonnal sterilizált üvegekbe töltjük és dunsztoljuk.

A selyemfűméz és a napraforgóméz a kedvencem, az akácméz sosem vonzott, de ez az íz, amit közvetlenül az akácvirágokból nyer az ember, ez zseniális!

 

 

 

 

 

 

 

írta: Eszter befőz, 2012. máj. 11. 15:47 - címkék: akác, citrom, szörp és kategóriák: - 5 komment
Főoldalra ajánlom!

Kóla szörp

leánynevén Fűszer Szörp.

A New York Times-ban olvastam a receptjét még régebben, és azonnal felkerült az elkészítendők listájára. Tulajdonképpen egy virágos-fűszeres szörp a legfinomabb alapanyagokból úgyhogy rettenetesen furcsa amikor a végén mégis megérezni benne a kóla ízét, ami ugye legtöbb esetben egyet jelent a "mű" fogalmával. Megéri kipróbálni!

 

Hozzávalók:

2 közepes méretű narancs reszelt héja

1 nagy citrom reszelt héja

1 nagy lime reszelt héja

1/8-ad teáskanál őrölt fahéj

1/8-ad teáskanál frissen reszelt szerecsendió

1 cikkely csillagánizs (nem egy egész!)

1/2 teáskanál szárított levendulavirág

2 teáskanál reszelt friss gyömbér

4 centis vaníliarúd, félbevágva

1/4 teáskanál citromsav

400 g cukor plusz 2 teáskanálnyi még hozzá

1 evőkanálnyi barnacukor

(opcionális: 3/4 teáskanál karamellszínezék)

 

 

Egy nagy lábasba tesszük az összes reszelt héjat, fahéjat, szerecsendiót, csillagánizs darabkát, levendulát, reszelt gyömbért, vaníliát és a citromsavat, felöntjük 2 bögre vízzel (470ml) és felforraljuk. Amint forr, takarékra tesszük és fedő alatt 20 percig főzzük. Ha kész, átszűrjük duplán tett muszlinon, majd a kapott levet visszatesszük a lábasba a cukrokkal együtt.

Lassú tűzön forraljuk amíg el nem olvad a cukor, majd legalább 5 percig magas hőfokon rotyogtatjuk, és azonnal az előkészített üvegekbe töltjük. Mehet dunsztba.

(háromszoros adagot csináltam, így lett majdnem 2 liter szörp. Érdemes legalább dupla adaggal kezdeni)

Hígítási arány: 1/4 bögre szörp (60ml), 1 bögre szénsavas víz (235ml). Plusz jégkocka, plusz citromkarika.

tehetünk bele színezéket, de akkor már legyünk autentikusak és törjünk bele pár koffeintablettát is.

 

 

 

Szín-összehasonlításképpen a képeken elrejtettünk eredeti kólatermékeket. (Kíváncsi vagyok hogy a sziluettjük is jogdíjköteles-e. )

ginger ale

avagy leánykori nevén: gyömbérszörp. Már készítettem, de újra itt volt az ideje és különben is nagy nyomás nehezedett rám, férj is követelte már egy ideje, illetve szilveszterkor kissé nagyvonalúan megígértem a barátoknak is. A recept alapját egy Sweet Paul magazinban találtam: közepesen macerás, nem túl időigényes de viszonylag drága. De megéri mert egy jó tömény (nagyon jól hígítható!), aromás-fűszeres gyömbér szörp a végeredmény, amiből egy kis szénsavas vízzel és sok friss citromlével igazi Ginger Ale-t kapunk.

A recept egy kisebb mennyiséghez:

120g gyömbér pucolva és szeletelve

218g világos barnacukor*

200g sima kristálycukor

0,5l víz

2 teáskanál egész kardamom

1 teáskanál egész szegfűbors

1 teáskanál egész feketebors

Az összes hozzávalót feltesszük egy lábasba. A cukor elolvadásáig lassú tűzön, majd közepesen forrásig hevítjük. Ekkor újra levesszük a hőfokot, és negyed órát gyöngyöztetve forraljuk. Átszűrjük gézen vagy muszlinon keresztül, a lényeg hogy jó sűrű szövésű legyen. Újra visszatesszük lábasba és még legalább öt percig hevesen forraljuk. Sterilizált, forró üvegekbe merjük és dunsztba tesszük.

Legközelebb kipróbálom majd hogy citromsavat is adok hozzá.

A gyömbérpucolás undok dolog, a legegyszerűbb ha az összes kiálló részt levágjuk, és azokat egyesével meghámozzuk, és utána a nagy "törzset" is.

*: barnacukornak a Billington's muscovado nádcukrot szoktam használni, szerintem megéri a kissé borsos árát, mert már magában a cukor is olyan aromás és finom hogy amihez hozzáér, megbabonázza.

 

 

 

 

 

 

írta: Eszter befőz, 2012. jan. 7. 17:01 - címkék: bors, citrom, gyömbér, kardamom, szegfűbors, szörp és kategóriák: - 6 komment
Főoldalra ajánlom!

gyömbér szörp

amióta szörpöt főzök, foglalkoztat a gyömbérszörp gondolata, hogy végre saját készítésűt is kóstoljak, hogy vajon milyen lesz ez így, GingerAle-en nevelkedve.

itt volt épp az ideje kipróbálni... Egy klassz fűszeres receptet találtam

...és szódával meg egy kis citrommal tökéletesen finom, kissé csípős, de nagyon harmonikus nyári ital

 

De a legszebb az egészben hogy a végén a maradék leszűrt gyömbérdarabokat még tovább használhattam, mert sűrű cukorszirupban felfőztem hosszan

és egy nagy tál zseniális csípős-édes kandírozott gyömbért kaptam

a készletek most végesek, konkrétan 4 üveg lett, de ha van rá igény, ilyet bármikor tudok újra készíteni.

írta: Eszter befőz, 2011. júl. 4. 10:19 - címkék: gyömbér, kandírozott, szörp és kategóriák: - 3 komment
Főoldalra ajánlom!